Székesegyház - Pécs

látnivalók Pécsen

Székesegyház - Pécs

A bazilika a Dóm tér és a város egyik legfontosabb történeti emléke. Valószínűleg korábbi, IV-VI. századi templom felhasználásával épült a XI-XII. században. Mai neoromán stílusú alakját a XIX. század végén kapta.

A pécsi székesegyház eredete a római birodalom korába nyúlik vissza. A mai altemplom alapfalait a IV. század végén rakták le, majd a VIII-IX. században nyugat felé megnagyobbították. Az eredeti templom Szent István király idejében azáltal alakult altemplommá, hogy föléje építették a mai szentélyt. Valószínűleg ebből a korból származik a két nyugati torony is. A középkorban még két toronnyal látták el a templomot. A gótika idejére esik a kápolnák kialakítása.

A XI. századi, öthajós altemplom helyén lehetett az egykori épület magja. Évszázadokon át temetkezőhely volt. Most már bizonyított, hogy itt nyugodott, és most már jelölt sírban nyugszik Pécs egyik legismertebb püspöke, Janus Pannonius, a humanista költő. A török hódoltságot (1543-1686) a dóm kisebb-nagyobb károsodásokkal vészelte át. Az egymást követő püspökök különféle művészeti stílusok jegyében végeztették helyreállítását. 1807-ben Pollack Mihály építész tervei szerint a klasszicizmus szellemében, csúcsíves főhomlokzattal építették újjá. A székesegyház mai formája az 1882-1891-ig tartó át­építéskor alakult ki. A munkálatokat Dulánszky Nándor püspök megbízásából Schmiedt Frigyes építész vezette. Ekkor nyerte vissza eredeti román jellegét és lett európai hírű nemzeti kincsünk.

align= left Az altemplom a székesegyház legrégibb része, 5 hajós és 5 m magas. A kápolnák. A Jézus Szíve és a Corpus Christi kápolnát Lotz Károly falfestményei díszítik. A Mária kápolnában és a Szent Már pécsi püspökről (1036-1070) elnevezett kápolnában Székely Bertalan világhírű falképei láthatók, amelyek a magyar történelem és Szent Mór püspök életének eseményeit jelenítik meg. A Corpus Christi kápolnában látható Szathmáry pécsi püspök piszkei vörös márványból készült és oltárként elhelyezett pastoforiuma 1506-ból. Ugyanitt található a copf stílusú keresztelőkút, amely Aichinger Simon pécsi mester művészi ötvösmunkája 1792-ből. A székesegyház mellett, nyugatra található a Püspöki palota.

Cím: Pécs, Dóm tér
Telefonszám: 72/513-057

Nyitva tartás május 1.-szeptember 30.:
H-CS 9-17
P 9-21

Szo 9-17
V 11:30-17

Nyitva tartás október 1.-április 30.
H-Szo 9-17
V 11:30-17
  • 

    Pécsi látnivalók

    • Zsolnay-mauzóleum - Pécs

      Pécs
      A mauzóleumot a gyáralapító Zsolnay Vilmos 1900-ban történt elhunyta után fia, Miklós emeltette a gyárral közvetlenül h...

    • Barbakán - Pécs

      Pécs
      A lőrésekkel tagolt magas városfal nyugati sarkán a XV. század első felében épült fel a kör alapú, gótikus stílusú k...

    • Székesegyház - Pécs

      Pécs
      A bazilika a Dóm tér és a város egyik legfontosabb történeti emléke. Valószínűleg korábbi, IV-VI. századi templom felh...

    • Ókeresztény sírkamrák - Pécs

      Pécs
      A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi sz...

    • Dzsámi - Pécs

      Pécs
      Gázi Kászim pasa dzsámija Pécs városának egyik jelképe, amely a város központjában, a Széchenyi téren helyezkedik el. ...

    • Jakováli Hasszán Pasa Dzsámija és Minaret - Pécs

      Pécs
      Magyarország legépebben megmaradt török kori emléke. Ez az egyetlen magyarországi dzsámi, mely épen maradt minarettel rend...

    • Zsinagóga - Pécs

      Pécs
      A Dunántúl legnagyobb zsinagógáját neves építészek tervezték a XIX. század közepén. A romantikus stílusú épület ga...

    • Idrisz baba síremléke - Pécs

      Pécs
      A török kori sírhely, Idrisz Baba türbéje a magyarországi török építészet jelentős emléke, csupán a budai Gül Baba ...

    • Vasváry villa - Pécs

      Pécs
      A Vasváry villa a Mecsek oldalában, gyönyörű környezetben található. Fiatalabb korában a Vasváry család szőlőjében s...

    • Szerelmesek lakatjai - Pécs

      Pécs
      A szerelmesek lakatjai Pécs egyedi látványossága. A lakatok egy olyan vaskerítésről lógnak fürtökben egy belvárosi utc...

    • Misina tető - Pécs

      Pécs
      A Misina tetõn áll a 176 méter magas TV torony. Körkilátójából messze elláthatunk szép idõben. Déli irány...

    • Memi pasa fürdője - Pécs

      Pécs
      A törökkori városképhez elmaradhatatlanul hozzátartoztak a többkupolás fürdőépületek, melyek a tisztálkodáson kívül...

    • Ferhád pasa fürdője - Pécs

      Pécs
      A fürdő létrehozója minden valószínűség szerint a Szokollu családhoz tartozó Gázi Ferhád volt. Ő 1569–1574, 158...

    • Pintér kert - Pécs

      Pécs
      Az arborétum Pintér János nyugalmazott pécsi banktisztviselőről kapta nevét, aki az 1920-as években kezdte el itt a növé...

    • Tettyei romok - Pécs

      Pécs
      A Tettye Pécs egyik legfestőibb városrésze. A magyarul derviskolostort jelentő 'tekke' török szóból keletkezhetett a Tett...

    • Állatkert és Akvárium-Terrárium - Pécs

      Pécs
      A Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium (korábban a Vidámparkkal együtt Mecseki Kultúrpark) a Mecsek oldalában találhat...

    • Hullámfürdő - Pécs

      Pécs
      Az 1935-ben alapított Pécsi Hullámfürdő a baranyai megyeszékhely szívében, a városon átvezető 6-os főút mentén helye...

    • Csontváry-múzeum - Pécs

      Pécs
      A századfordulón emelt neoreneszánsz épületben 1973-ban nyílt meg a magyar festészet magányos óriásának életművét, a...

    • Zsolnay Negyed - Pécs

      Pécs
      Magyarország dél-dunántúli régiójában, lankás dombok és zöldellő erdők között fekszik Pécs. A mediterrán hangulat...

    • Vasarely Múzeum - Pécs

      Pécs
      Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző, 1908-97) világhírű művész több művét Pécsnek adományozta, múzeuma 1976-ban nyíl...

    oldalak: 1 |
    
     
Település ismertető
  • Pécs

    Pécs az ország dél-nyugati szélén, a horvát határ közelében található. Délebbi fele sík, míg az északi r...

Szállások Pécsen



és környékén